Sajtóközlemény a magyar energiarendszerben jelentkező anomáliákkal kapcsolatban

A hazai energiaárak példátlan mértékű növekedésének indokaival kapcsolatban az elmúlt időszakban félrevezető információk serege látott napvilágot (lásd pl. Nemzeti Konzultáció kommunikációja). Ennek okán időszerűnek tűnik néhány energiagazdálkodási alapvetés felidézése az objektív forrásból tájékozódni vágyó nyilvánosság számára.

Az energiaárak robbanása Magyarországon bizonyosan számos tényező együttes hatása, amelynek – nyilvánvaló negatív kihatásai mellett – környezeti (így például éghajlatvédelmi) szempontból jelentős pozitív következményei is vannak. Az árnövekedési jelenség legfőbb oka azonban az, hogy a magyar energiapolitika az elmúlt évtizedekben, de leginkább az elmúlt 10 évben, sok tekintetben nem megfelelő célokat tűzött ki, ezért rossz irányba haladt, így mindezek eredményeként az energiagazdálkodás stratégiai ágazata szinte teljes mértékben kiszolgáltatottá vált. Elsősorban az orosz importnak való kitettségünk aggasztó mértékű. Az Eurostat szerint az orosz importból származó energiahordozók aránya Magyarország vonatkozásában 55% körüli.¹ A hazai adatközlés évtizedes anomáliája miatt azonban a statisztikákban rendre eltorzított információ jelenik meg, hiszen azok nem tartalmazzák azt a szegmenst, ahol a kiszolgáltatottságunk a lehető legnagyobb mértékű (100%-os), nevezetesen az atomenergiát. Ezt is figyelembe véve Magyarországnak az orosz energiahordozóktól való függősége valójában 70% körüli, amivel az EU országainak az orosz energiafüggőségre vonatkozó listáján a második helyen állunk.

Ennek a drámai mértékű kiszolgáltatottságnak a csökkentésére a tudomány jelenlegi állása szerint az alábbi két területeken lenne szükség a jelenlegitől radikálisan eltérő célokat meghatározni.

1. Kulcsfontosságú lett volna az energiahatékonyság és az energiatudatosság jelentős javítása a primerenergia-fogyasztás csökkentése érdekében. Ezzel szemben mindeddig – főleg a rezsicsökkentés következményeként – Magyarország esetében a primerenergia-fogyasztás (és az üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátás növekedése) volt megfigyelhető még a közelmúltban is.² Ezen is túlmutat, hogy a magyar diplomácia az elmúlt években még a hatékonyság javítására irányuló – nyilvánvalóan pozitív – európai uniós törekvéseket is akadályozni igyekezett^3,4, így végeredményben hazánk azokat az éghajlatvédelmi törekvéseket gátolta, amelyek pedig a magyar polgárok, adófizetők, családok számára is létfontosságúak.
2. Kulcsfontosságú lett volna továbbá a helyben rendelkezésre álló megújuló energiaforrások arányának radikális növelése és az ezt támogató megoldások kidolgozása és alkalmazása annak érdekében, hogy az ország a lehető legmagasabb szintű önellátásra térhessen át. Ezzel szemben Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve (NEKT) 2030-ra 21%-os célértéket határozott meg a megújuló energiaforrások tekintetében a villamos energia fogyasztása terén, míg például Ausztria és Dánia célértéke 100% illetve 109%. Hazánkban a szélerőművi teljesítmények bővítését 2016 óta jogszabályok akadályozzák, a napelemek esetében pedig a rendszerbe való integrálás nehézségeire hivatkozva napjainkban szüntetik meg a villamos hálózatra való csatlakozás lehetőségét. A NEKT tervei kapcsán felmerül számos szakmai kérdés, egyebek mellett az, hogy

• szélenergia nélkül hogyan elégíthető ki egyéb, ténylegesen hazai forrásból a téli villamosenergia-igény;
• milyen előzetes (rendszer)fejlesztésekre alapozták a 2030-ra tervezett 6000-6500 MW napelemes teljesítmény befogadását, ha már a jelenlegi 3000 MW rendszerbe integrálása is legyőzhetetlen akadályokba ütközik.

Kiemelendő, hogy az energetikai kiszolgáltatottság általános európai jelenség, amelynek oka, hogy a döntéshozók az egész EU szintjén súlyosan alulértékelték a fent vázolt energetikai irányváltás fontosságát. Az ellenpontozás érdekében hangsúlyozni kell, hogy ahol az interdiszciplináris alapú energiatervezésnek komolyabb hagyományai vannak, ott már jó ideje a helyben elérhető megújuló energiaforrások alkalmazása mellett tették le a voksukat a szakemberek és döntéshozók egyaránt. Ezekben az országokban az energiaárak növekedése általában nem drámai mértékű, sőt, egyes esetekben (például Dániában) akár igen jelentős árcsökkenés is megvalósulhatott (a háború ellenére, sőt – közvetve – éppen annak okán).⁵

A kormányzati kommunikáció szerint „a jelenlegi magyar kormány stratégiai célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen”.⁶ Az eddig felsorolt tudományos érvek és a gyakorlat egyaránt azt támasztja alá⁷, hogy ennek elérésében meghatározó szerepe van a kiszolgáltatottság csökkentésének, így a helyben rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokra való legteljesebb átállásnak, illetve ennek feltételeként a primerenergia-fogyasztás csökkentésének. Ezek elérése érdekében mielőbb elő kell készíteni és meg kell valósítani a szélerőmű-telepítések tiltásának feloldását Magyarországon. A biogáz-technológia esetében ugyancsak radikális, de a térbeliség szempontjából átgondolt kapacitásbővítésre van szükség. A biogáz-motorok és a geotermia vonatkozásában mielőbb javítani kell az eddig jellemzően alacsony hatékonyságú működtetést. Minden megújulóenergia-alapú technológiára kiterjesztve a legsürgősebben meg kell kezdeni a területi tervezést, amelyben az országos tudományos műhelyek mellett az olyan megyei szintű energiatervezési központoknak kellene a kulcsszerepet betölteni, ahol az energetikusok mellett a környezetgazdálkodás szakterületein (mező-, erdő-, víz- és hulladékgazdálkodás), a természetvédelem és a geográfia tudományában jártas szakembergárda dolgozik együtt.

A biztonságos energiaellátás „az egyik legélhetőbb európai országban” környezetkímélő módon, hazai forrásokra alapozva kell történjen. Ennek megvalósítása kormányokon átívelő, hosszú távú feladat, amit a legszélesebb szakmai összefogásra kell alapozni. Kutatócsoportunk készen áll arra, hogy egy ilyen munkában tevékeny részt vállaljon a fenntartható energiagazdálkodásra való mielőbbi átállás érdekében.

2022.10.21.

Dr. habil. Munkácsy Béla
a kutatócsoport vezetője